A személyiséged a munkaeszközöd

Avagy ha nem látod a fától az erdőt.
Ha óvó néni vagy, biztosan ismered az érzést: felkészültél írásban, testben, lélekben, eszközeid szuperek, bűbájosnak érzed magad aznap,  mégis valami miatt nem úgy alakult a napod, ahogyan eltervezted. Hogy miért? Annak csak 1000 oka van, nem több. A gyerekek fele éhesen érkezett, negyede nem aludta ki magát, Z-t már reggel óta csak noszogatja az anyukája, K még vacsorát se kapott, M végig fagyoskodta az utat az óvodáig, mert még sapkája sincs…és ott vagy TE, az 1000. ok. Görcsösen ragaszkodsz az elképzelésedhez. Nem figyelsz arra, hogy ma milyen érdekes dolgot készítettek a legóból a fiúk. nem hallod meg, hogy egy kislány énekel a babáknak.

Csak matatsz az eszközeiddel, “bepróbálkozol” néhány “csellengő” gyereknél, de senkit nem érdekel a mutatványod. Egyre nagyobb a hangzavar, próbálod csitítani őket, még valami extrém hanghatást is bevetsz, de semmi. Mert nem gondolsz arra, hogy ha lazábban, mosolyogva próbálnád mindezt, lehet, hogy rád figyelnének. Ehelyett  arra gondolsz lehet, hogy katapultálnod kéne minimum a Holdra.

Sértettnek érzed magad, hogy az előző napi délutánod “ráment” erre a hiába való készülődésre. Helyette lazíthattál volna, elmehettél volna sétálni a gyerekeddel, főzhettél volna finom vacsit a családnak… És ezek a gondolatok mégjobban belelovallnak a sértődöttség állapotába. Ingerülten válaszolsz a gyerekeknek, L megint elkésett és még csak be se köszön a szülő.

Mit tehetsz ilyenkor?

Próbálj néhány Bagdy Emőkés lazítást (ököl, kienged, stb.), Gondolj egyszerűen  arra, hogy amikor suliba jártál, milyen álmosan, unottan kezdődött néhány reggel. De voltak szuper  reggelek is. Milyen pedagógusok voltak számodra érdekesek? Kik tudtak lekötni? Milyen volt az ő személyiségük? S már meg is érkeztünk a válaszhoz: igen, a te személyiséged a munkaeszközöd.

A szemed, a szemöldököd, az arcod minden vonása (ránca, hiszen lassan már nem lesznek fiatalok a pályán, pedig mennyivel kellemesebb lenne a gyerekeknek egy bájos fiatalt nézni, mint 50-60x éves néniket), a hangod, aminek megannyi színe lehet, a gesztusaid, a mimikád, a lényed és a fantáziád. Persze sokkal egyszerűbb dolgunk lenne, hogy úgy szerveznénk az óvodai mindennapokat, mint a mi gyerekkorunkban. De az jó volt neked? Ha érdekelt, ha nem ott kellett végig ülni, minden óvónői attrakciót hálásan megköszönni úgy, hogy TE sehol sem voltál, csak egy a sok közül?

Ha a válaszod nem, akkor légy hálás azért, hogy ma minden gyerek VALAKI. Nem könnyű minden gyerek lelkéhez megtalálni azt a nagyon szűk ösvényt, melyen ki-be járhatsz. Ösvényt és ne örvényt válassz, mert az lehúz. Az elkeseredés helyett nézd az arcukat, a szemüket, gondolj arra, hogy “ma még bármi lehet belőlem, belőle, belőlünk”. Ne hozz hirtelen felindulásból döntéseket, ne bánts meg senkit! Tudod, a mi kezünkben a szó a legnagyobb fegyver. Amit ebben a korszakában hall, tapasztal a gyerek, amit mondanak neki, róla, az MIND beépül a személyiségébe. Ha bántod szóval, bűnt követsz el. Ne légy bűnös! Légy te a szövetségese minden gyereknek. Tedd azt, amivel jót követsz el vele. Ha teljesen másképp reagálsz egy dühkitörésre, mint amit már százszor megtapasztalt, felfigyel rád. – Jé, nem szid le, kitárja a karját és megölel?

 

Mi az, ami segíthet? A fantáziád, a humorod, az, hogy megpróbálod az asztallábak  méretéből nézni a világot. Próbálj meg “átülni az ő székébe” és onnan nézni a reakcióit, viselkedési válaszait. Ha az ő szemével próbálod “fogni” ezt a bonyolult világot, meglátod, megérted. Hisz nekünk, felnőtteknek is vannak feldolgozhatatlan információk a nagyvilágból. Légy te az az ember az életében, akinél biztonságot lel, akihez bármikor hozzábújhat. A te batyud feneketlen legyen, hogy minden kisgyerek belerakhassa a cókmókját! Szeretettel, megértéssel, simogató kezekkel, ölelő karokkal fogadd akkor is, amikor a környezetében mindenki másképp tesz, tenne. Szeretettel, és a meg nem kérdőjelezhető szabályokkal segíted őt leginkább. Hidd el, megéri.

Leave a Reply