Már az óvodában megtanultam mindent, amit tudni érdemes

Robert Fulghum könyvének címe ez, mely kedvenc idézetemmé vált. Íme bővebben:

“Azt, hogy hogyan éljek, mit tegyek, mind az óvodában tanultam meg. Az egyetemen a bölcsesség nem volt különösebb érték , az óvodában azonban annál inkább.

Íme, amit ott tanultam:

Ossz meg mindent másokkal! Ne csalj a játékban! Ne bántsd a másikat! Mindent oda tégy vissza, ahonnét elvetted! Rakj rendet magad után! Ne vedd el a másét! Kérj bocsánatot, ha valakinek fájdalmat okoztál! Evés előtt moss kezet! Húzd le a vécét! A frissen sült sütemény és a hideg tej tápláló. Élj mértékkel! Mindennap tanulj, gondolkodj, rajzolj, fess, énekelj, táncolj, játssz és dolgozz egy keveset! Délutánonként szundíts egyet! A nagyvilágban óvatosan közlekedj, fogd meg a társad kezét és ne szakadjatok el egymástól! Ismerd fel a csodát! “

Ha figyelmesen, lassan végig olvassuk ezeket a felszólító mondatokat láthatjuk, hogy valóban e szerint kellene élnünk. Ha mindenki így tenne, egy szebb, jobb, élhetőbb világban ébrednénk holnap reggel, melyben a gyermekeink is boldogabbak lehetnének.

De amíg az acsarkodás, a féltékenység, az anyagiak hajszolása, saját magunk kizsigerelése, mások dolgaiba való beavatkozás tölti be életünket, addig ez még sokáig várat magára. A csodálatos az, hogy az óvodában ezeket mind megtehetjük. Megmutathatjuk a gyermekeknek az alkotás gyönyörűségét, egy dalocska édes dallamának szépségét, a természet szépségeit, az önfeledt táncolásban a mozgás harmóniáját, a mesék, versek varázslatos tájait, a kis állatokat… Mindent, amitől a lelkünk kisimul, belesüpped egy más állapotba, amiből csak a valóság rángathat ki bennünket. Ha nem lenne ez az átmenet, a valósággal egybefolyna a varázslatos pillanat, kevesebb lenne a feldolgozhatatlan rossz. Mert aki alkot, szeret, igyekszik a jó cselekedeteinek számát növelni, annak nincs ideje gyűlölködni. Én így gondolom.

 

Leave a Reply