Ő csak gyerek!

A gyermek ember!

Hall, lát, érez, mindent próbál megérteni az őt körülvevő világból. Kis csápjaival letapogatja, mit gondolnak róla, milyen gyereknek tartják őt. Nagyon sok szülő a saját gyerekét teszi olyanná, amilyen. Ha nincs egyetlen szép gondolata sem a saját gyerekéről, ha minden kudarcáért a gyermeket hibáztatja, ezzel azt mutatja, mennyire éretlen a gyermeknevelésre. Nekünk óvó néniknek sajnos nincs módunk a szülők “nevelésére”, de nagyon sok esetben azt látom, hogy szükség lenne rá. Mint ahogy megújítják a képzést egy-egy iskolában, újabb tárgyak kerülnek be a modulokba, úgy a szülők szemét is fel kellene nyitni, hogy a gyermeknevelésben is vannak olyan sarkalatos pontok, melyek ismerete nélkül kudarcba fullad az egész, vagyis egy kezelhetetlen, közösségromboló gyermek lesz az “eredmény”.

Valamit azonban mégis tennünk kell! A gyermekeinkért! Mert sokszor jobban érzem, hogy az enyémek, mint a saját szülei. Amikor egy gyerek hozzánk menekül a szülei elől, és nem akar hazamenni, kapaszkodik az utolsó pillanatig a nyakunkba… Amikor a dicsérő szót, simogatást, őszinte szeretetet csak tőlünk kapja meg… Amikor szégyenkezve végighallgatja szülei pocskondiázását arról, hogy ő milyen rossz és kezelhetetlen… Amikor  szégyenkezik a szülei miatt, hogy megint nincs váltóruhája, pedig folyton bepisil… Amikor nincs befizetve a kirándulás és a többiek elindulnak…

Ne csodálkozzunk, hogy az ilyen érzelmileg (is) elhanyagolt gyermek tüskéket növeszt, begubózik, vagy épp ellenkezőleg: ordítja a nagyvilágba fájdalmát: “Szeressetek, mert itt vagyok nektek! Értsetek meg! Halljátok amit mondani akarok! Segítsetek nekem, mert kicsi vagyok és nem tudom megérteni, hogy miért mellőztök! ” Meg sem tudja ezeket fogalmazni, de érezzük a viselkedésén, miért olyan MÁS. Hiába teszünk meg az oviban mindent azért, hogy a gyermek ugyanolyan nevelésben, bánásmódban részesüljön, mint a társai, ha hazaérve ismét azt tapasztalja, hogy nélküle sokkal könnyebb lenne a szüleinek, családjának.

Hétfőtől péntekig nagyrészt velünk vannak a kicsik. A hétvégi traumákat sokszor a hét közepéig érezzük az oviban. De mi lesz velük nyáron? Honnan kell kezdenünk a gyermekek “felépítését” vajon szeptemberben???

Leave a Reply