Válasz(út) előtt

Mennyi minden hatása alatt állunk?!

Ember legyen a talpán, aki szülőként mindig helyesen dönt arról, hogy mi a jó a gyereknek. Mindenfelől ingerhalmazokba botlunk: járasd ide, mert szép lesz a mozgása, ne oda, hanem ide, mert itt erősödik az önbizalma, inkább gyúrjunk az eszére és fejlesztésekre járjon, vagy inkább sportoljon, az most úgyis nagyon támogatott, ne, inkább zenéljen, mert ugye az komplex személyiségfejlesztő hatással bír, ne már, inkább sakkozzon, vagy tudod mit? Tanítsd meg neki az első iskolai évfolyamot a nyáron, aztán mindenben sikeres lesz!

Hagyd játszani, ugrálni, fára mászni! Hidd el, meg fog tanulni írni, olvasni, számolni lóhalálában, mert ezt kérik a tanítóktól. karácsonyra már ő írja a képeslapot! Sajnos!

Kétségtelen, nagyon nehéz eligazodni a számtalan felvázolt, sokak által dicsőítő úton, akár kicsi a gyerek, akár már a pályaválasztáson “kell” gondolkodnia. Ha eljutottunk ahhoz a ponthoz, hogy döntöttünk, és szinte mindenfélére beíratjuk drága gyermekünket, hogy majd rábízzuk a döntést és biztosan amellett fog maradni, amit szívesen csinál, ami örömmel tölti el, akkor is szembejön néhány sötét alagút, amin így, vagy úgy, de át kell verekednünk magunkat, amíg kiérünk a fényre. Na ilyenkor jön az önbizalomvesztés, a “nemtudoksemmitmegcsinálnijól” érzése a gyerkőcben, amit kioltani szinte lehetetlen. Feltételezem, hogy azért néhány szülő és óvó néni már egészen kicsi korban felfedezi melyik gyermek miben jó, miben erős. De mi van azokkal a gyermekekkel, akik (hátrányos helyzetükből fakadóan) bármilyen kiugró tehetséggel is bírnak, akár az óvodában tehetséggondozásban is részesülhetnek, de a szülők nem tudják megfinanszírozni a külön órákat és a tehetség porba hull? Megcsillanthatják egy-két óvodai rendezvényen, kiállításon, szereplések alkalmával Istentől kapott adományukat és ennyi, kész? Az iskolában vajon felfigyelnek-e ezekre a gyerekekre? Megkapják-e a megfelelő támogatást, ösztönzést, hogy ne veszítsék el idejekorán a lelkesedésüket?

Jelen állás szerint nem, vagy csak kevés helyen.  Nagyon sok zenében, rajzban, kézügyességben, memóriában, alkotó fantáziában kiemelkedően ügyes gyermekem volt már a 29 évem alatt, de sajnos “elsorvadtak”, belesüppedtek a szüleik által hagyományozott életmódba, és most ők hozzák gyerekeiket az óvodába kiégve, belefásulva huszonévesen az életbe.

Szorgalmaznám egy hatékony, az érintett szülőket támogató rendszer kialakítását, hogy ne csak egy-két gyerek pályázatból elnyert támogatásának örülhessünk, hanem Ferike festőművészként, Pistike íróként, Marika fuvolásként, Gusztika orvosként  aratott pályájának, sikereinek. Mert hiszem, hogy ezek a HHH gyerekek is vannak olyan tehetségesek, mint társaik.

Leave a Reply