A tettek mezején

Az iskolapadból felállva, diplomát a kezükben szorongatva 

bizony nagyon sok olyan dologgal kell szembenézniük, melyet csak akkor ismerhetnek meg, ha a “tettek mezejére lépnek”, vagyis elkezdik a munkát valamelyik oviban a gyakornokok. Egy dologban nincs manapság nehézség, nevezetesen: munkát találni.

A fiatal kolléganők nagy-nagy lelkesedéssel, friss, ropogós tudással felvértezve kezdik meg a gyakornoki munkát. A hivatásszeretet az évek során alakul ki, bont virágot  az ember lelkében, nem megy az egyik napról a másikra. A kezdeti lelkesedést melegen tartva a mentorok szerepe, hogy ne pályaelhagyókká, hanem IGAZI óvónőkké váljanak a gyakornokok. Mindenre igazából a hétköznapok készítik fel az elhivatottakat. A segítségadás konkrét, kézzel fogható formában kell, hogy testet öltsön. A gyerekek közötti tevékenységek irányításában, a partnerekkel való kommunikációban, a változásokhoz való hozzáállásunkban nem mindegy, milyen példát mutatunk. A keserűség, a kiábrándultság, a kiégés, a negatív dolgok előtérbe helyezése, az azokra való fókuszálás megöli a lelket, a napokat, a közösséget, a jövőt, egyszóval: mindent.

Hogy mit adhat ez a “szakma” egy fiatal pályakezdőnek?

Ilyen óriási dolgokat: Pistike már nem eszik kézzel, Bálint már nem pálcikaembert rajzol, Zsuzsó megtanulta a színeket, Marcsi hangjához fogható csengettyű nincs több a Földön, Kata éppen úgy altatja a babákat, mint az óvó nénijei, altatóval, simogatással, Gergő már be tudja kötni a cipőjét, Regina már fel tud öltözni egyedül, Hanna segít a barátjának a pulóvert levenni, Zalánon látszik a megbánás, ha valami kópéságot csinált…

Azok az  ajándékok, amelyeket  ezektől a csillogó szemű palántáktól kapunk, semmihez sem foghatóak. Nekünk, mentoroknak legfontosabb feladatunk átadni az érzést, hogy ezeket az aprónak tűnő, mégis fontos dolgokat észrevegyék, meglássák a fiatal kolléganők.   Megmosolyogtató, amikor hozzák a papucsot utánunk, hogy minél hamarabb dobjuk le a kinti cipőt magunkról, mert minden elvesztegetett percért kár, amit nem együtt, játszással töltünk. Amikor leveszik a táskát a vállunkról, hozzák a köpenyünket, vagy épp mondják: “nagyon hiányoztál!”. Megható,  amikor valami bánt minket és együtt éreznek velünk, amikor előzékenyek, udvariasak kezdenek lenni a nagyobbacskák, ez mind-mind olyan érzéssel tölt el bennünket, melyeket  más munkában nem tapasztalhat meg az ember lánya (többségében).

Persze nagyon sok más kihívással is szembesülniük kell mentoroknak, gyakornokoknak egyaránt. Az óvodai (nem kevés) dokumentáció minden csimborasszójának megmutatása, a pontos, precíz, naprakész felkészülés fontossága, az új, innovatív, a mai kor gyermekéhez igazodó módszertani kultúra megismertetése a mindennapok adta gyermeki reakciók által. A rugalmasság fontosságának, a spontaneitás szerepének, az óvónő leleményességének, motivációjának megannyi színét kell megmutatnunk, hogy aztán a gyakornok is kezdje meglátni azokat a szép színeket a szivárványban. A szülőkkel való együttműködésben az empátiának, a bizalomra épülő partneri kapcsolat fontosságának hangsúlyos szerepe van, hiszen ezek nélkül elképzelhetetlen a gyermekek érdekét szolgáló együttműködést kialakítani. Segítsük a munkahelyi környezetbe való beilleszkedésüket oly módon, hogy minden felmerülő problémát őszintén megbeszélünk. Hallgassuk meg egymás javaslatait, próbáljunk a legcélravezetőbb megoldás mentén haladni. Mutassunk példát konfliktuskezelésben, igyekezzünk felzárkózni a Z generáció megkívánta feladatokhoz.

Örömöt, sikert, elégedettséget, boldogságot akkor jelent mindkét félnek ez a hivatás, ha olyan kicsire össze tud a lelketek zsugorodni fájdalmában, mint a megalázott gyermeké, aki nem talál értő fülekre környezetében. Ha minden apró dologból a legnagyobbat vagy képes kihozni, ha humorral át tudsz lendülni a lényegtelen, de a lelkedet maró dolgokon. Ha jól osztod be és értékeled az idődet, szánj abból CSAK magadnak egy keveset! Ha nyitott szemmel, mosolyogva jársz-kelsz a világban és mindenhonnan összegyűjtöd a “valamirebiztosjólesz” csecsebecséket.  Ha nem próbálod magadra vállalni és megoldani azt, ami nem a te feladatod. Ha igazán szívből kérdezed és a választ is megvárod arra, hogy “hogy vagy ma?”. Ha a te zsebedben mindig van egy megoldókulcs a beragadt zárakra. Ha igényed van az újra, az olvasásra és a fejlődésre. Ha a társaságodban eltöltött percek gyermeknek, felnőttnek egyaránt érdekesek és értékesek. Ha kívülről is tudod nézni cselekedeteidet, azok tanulságait  megjegyzed és alkalmazod. Ha bele tudsz feledkezni a játékba éppúgy, mint a gyermek. Ha egy-egy délelőtt úgy elrepül az idő, hogy észre sem veszed, akkor igazán elégedett lehetsz. Kell ennél több?

Mit tegyünk, ha mentorok  vagyunk?

Támaszkodjunk a gyakornok pozitív tulajdonságaira, meglévő tudására, ne fukarkodjunk a dicsérő szavakkal, elismerő pillantásokkal, de ha látjuk, hogy bajban van, ne hagyjuk magára sem a gyerekek, sem a kolléganők, sem a szülők között. Észszerű határok között és a kompetenciahatárok betartásával  természetesen, mert a hanyagság nem összetévesztendő a gyakorlatlansággal! Segítsük őket a gyermekek megértésében, családi hátterük megismerésében, hogy az óvodai miliőben otthonosan mozogjanak. Konzultációink mindig megbeszélt szempontok alapján történjenek a kompetencia területek mentén. A gyakornok önfejlesztési tervét együtt készítsük el, csakúgy a megvalósulás értékelését, valamint az “újratervezést”. Szeretettel, segítő szándékkal, szakmai hozzáértéssel és bizalommal talán meg tudjuk tartani azokat a “kisóvónéniket”, akiket az Isten is erre a pályára teremtett.

Mi az, ami segíthet, ha gyakornok vagy?

Elsősorban a humorod, a fantáziád és a megtanult elméleti tudomány gyakorlatba való átültetése. Hogy a pedagógiai alapelveket nem csak úgy fújod, mint egy vizsgán, hanem pl. az életszerűség elvét tudatosan alkalmazod: ha nem láttak a gyerekek havat a télen, nem hóembert festetsz velük. Ha épp ellenkező módon reagálsz egy olyan szituációban, ami mindenkit felbosszantana: megöleled és megkérdezed a kicsit, hogy mi bántja, miért tette ezt. Ha először a biológiai szükségleteiket elégíted ki, mikor éhesen vagy álmosan érkeznek a közösségbe, és csak azután rukkolsz elő az ötleteiddel.  Ha nem ragaszkodsz görcsösen a betervezett dolgaidhoz, hiszen lehet, hogy aznap teljesen más foglalkoztatja őket. Ha soha nem teszel olyasmit munkád során, amit te sem szeretnél, hogy a gyermekeddel megtegyék. Éppen ezért neveld úgy a rád bízott kicsiket, mintha a sajátjaid lennének!

Leave a Reply