Valami nincs rendjén

Visszagondolok az én gyerekkoromra. Nem volt rengeteg tiltás, valahogyan mégis tudtuk, mi az, amit megtehetünk, és mi az, amit nem. Nem a fb magasröptű képfeliratain szocializálódtunk, mégis belülről jött, hogy nem verjük át egymást, elvégezzük a ránk bízott munkát becsülettel. Nem ígértek nekünk játszóházat, mozit a szüleink, ha megtettünk valamit, mégis elvégeztük, amit el kellett, mert nem akartuk megbántani szüleinket, nagyszüleinket.

Csak úgy, magunktól eszünkbe jutott, hogy valamivel szeretnénk őket meglepni, még akkor is, ha nem volt szülinap. Nem nagy dolgok voltak ezek (pl. lesepertük az udvart), de a meglepetés – okozás célja is az volt, hogy valamit “visszatörlesszünk” abból a sok értünk  hozott áldozatból, amit  vállaltak és tettek szüleink annak érdekében, hogy becsülettel tudjanak felnevelni minket. Minket, akik 30-40 éve ugyanazon a munkahelyen állunk helyt. Nem jut eszünkbe a lázongás, a munkahely váltás, csak becsülettel neveljük a ránk bízott gyermekeket. Az én korosztályomnak még lehetősége volt saját fészek rakására, még ha családi kalákában is történt az, de a miénk lett. Nem tologattuk a gyermekválalás időpontját, nem nagyon volt választásunk, hiszen több ezer szocpolos gyereknek meg kellett születni 6 éven belül. A gyerekeinket kicsit elkényeztettük, mindent meg akartunk nekik adni, ezért a nagy családi fészekből alaposan megnehezítettük mi is és a társadalom is a kirepülés szándékot. A korosztályom kiábrándult, elfásult, elfáradt, beteges, és latolgatja, hogy hány éve van még a nyugdíjig, bár azt senki sem tudhatja (a 40 évre gondolok). Különféle praktikákkal sokan a túlélésre játszanak. És mivel nem voltunk soha elkényeztetve, ezért nekünk nagyon könnyű örömet szerezni.

Emlékszem, szüleimnek eszébe sem jutott az óvó nénimet, vagy a tanárokat hibáztatni azért, ha valamit elmulasztottunk, vagy elrontottunk. Mindenért nekünk kellett a következményeket vállalni. Igen kicsi lányka voltam még, amikor már a mellettem rendetlenkedő fiú miatt szégyelltem magam az oviban. Engem frusztrált, hogy ő nem tud viselkedni rendesen. De a csoportban ő volt az egyedüli ilyen gyermek. Akkor is voltak rendes és nem rendes pedagógusok, akik  túl közel engedték magukhoz az ifjúságot, és voltak olyan merev tanárok, akik mint egy kőszobor, soha nem változtattak elképzeléseiken, rutinjukon.

Nekünk több tíz ledolgozott évvel a hátunk mögött is alkalmazkodnunk kell a jelen kor kihívásaihoz, szülői igényekhez, gyermeki sokféleséghez, társadalmi libikókához. Mi nem politizálunk (nyilvánosan), véka alá rejtjük érzéseinket, gondolatainkat. Mi nem mondhatjuk meg a frankót semmilyen helyzetben, mert rendelkezünk a belátás képességével. Hát kedves kortársaim, ezért vagyunk mi  bölcsek.  Vagy a mai fiatalság szemében gyávák?

Leave a Reply