Ajándék

Petike  csillogó szemekkel ébredt. Nagyon furcsán érezte magát. Fájt és zúgott a feje, a karjai elnehezülten lógtak mellette, és amikor reggel az anyukájának szeretett volna köszönni, egy hang sem jött ki a torkán. Anya rögtön tudta, hogy a kisfia bizony lázas, és valószínűleg torokgyulladása van. Petike még a reggelijét sem tudta megenni, és nyelni sem bírt, mert mintha száz kis sünike csücsült volna a torkában, úgy szúrt, kapart a torka. Anyukája nem tétlenkedett sokáig, ezért gyors mosakodás után már indultak is a doktor nénihez. A váróteremben Petike egykedvűen lapozgatta a kedvenc meséskönyvét, de mivel csak ők várakoztak, hamar kinyílt az ajtó, és a  doktor néni kedvesen köszönve fogadta őket.

– No lássuk, mi történt veled Petike? – kérdezte. Petike suttogva elmondta, hogy fáj a torka, és hogy nem szeretne szurit kapni, erre a doktor néni elmosolyodott.

– Ha szép nagyra kinyitod a szádat, nem kell belenyúlnom a spatulával, hiszen azt nem szereted. Ekkor Peti akkorára nyitotta a száját, mint egy ásító víziló, majd köhögni kezdett.

– Ez bizony torokgyulladás – mondta a doktor néni fejcsóválva, és még hozzátette: – rég láttam ilyen szép nagy és piros mandulákat. Petike nagyokat sóhajtott, miközben a tüdejét is meghallgatták, de szerencsére azzal nem volt semmi baj.

Hősies viselkedéséért anya nagyon megdicsérte. Amikor hazaértek, eszébe jutott Petikének, hogy ma anyák napja van, és az ajándék, amit készített, az bizony az oviban van, hiszen ma lett volna az anyukák ünnepélyes köszöntése. Gondolkodott a kismackóját átölelve, miközben a citromos teából hörpintett egyet. Ekkor eszébe jutott egy nagyon jó ötlet – mert Petikének mindig nagyon jó ötletek jutottak eszébe -, hogy majd amíg anya főzi a finom ebédet, addig ő készít ajándékot anyának. Hozzálátott a készülődéshez. Odakucorodott a kis asztalkájához, amiben a kedvenc dolgait tartotta. Elővette a festéket, hozott vizet a kis tálkába a fürdőszobából, és egy csodaszép virágot festett az anyukájának. Amikor a vizes tálkát ki akarta vinni a szobából, megbotlott a földön heverő kismackójában, és a szőnyegre borult a festékes víz. Kétségbeesésében  egy szivaccsal el kezdte dörzsölni a foltot, de az csak egyre nagyobb lett és csak hízott,  végül akkora lett, mint egy nagy tányér.

Gondolkodott mit kéne tenni, és támadt ismét egy jónak tűnő ötlete. A foteljét addig toszigálta, huzigálta a szőnyegen, amíg végül az teljesen eltakarta a foltot. Akkor a megszáradt festményére rajzolt egy szívecskét. Még nem tudott olyan szép szívecskét rajzolni, mint a lányok az oviban, az övé leginkább egy kipukkadt lufira hasonlított, de szépen kiszínezte, és nagy ákombákom betűkkel a nevét is ráírta az ajándékra.

Este, amikor apa is hazaért a munkából, Petikének még mindig nem jött ki hang a torkán, és odasúgta apának, hogy elkészült a meglepetés ajándékkal, amit vacsora után fog anyának átadni. Anya viccesen megjegyezte vacsora közben: – milyen csendes volt ma a ház. Mintha nem is lett volna itthon senki.

Ekkor Petike átadta az anyák napi ajándékát, és elsuttogta anyának az oviban tanult verset. Anya könnybe lábadt szemekkel ölelte magához egyetlen kisfiát, és legalább százszor megpuszilta.

Lefekvéskor apa kicsit furcsállta, hogy a fotel nincs a helyén, ezért visszatolta a helyére. Peti kétségbeesetten nézett apára, de ő csak mosolyogva ennyit mondott: – semmi baj kisfiam, hiszen akkor történt ez a kis “baleset” a festékkel, miközben az anyukádnak készítetted az ajándékot. Majd holnap ügyesen kiszedjük ezt a szép piros foltot a szőnyegből. Amikor anya belépett, és ő is meglátta a hatalmas éktelenkedő pirosságot, egy pillanatig csak nézte, nézte, aztán elmosolyodott, és azt mondta:

– Amikor az ember jót, vagy meglepetést szeretne okozni valakinek, néha úgy jár, mint te, kisfiam. Valami másképp sikerül. De az a fontos, hogy ez akkor történt, amikor a te kis szíved meglepetést akart  szerezni. Köszönöm azt a csodálatos virágot. Még soha nem láttam ehhez foghatót.

Azzal megölelték egymást, Petike pedig már a mese elején elaludt, amit éppen apa olvasott neki.

Leave a Reply