A mese

Már az idejét sem tudom annak, hogy mikor kezdtem el a magam kitalált történeteit mesélni alvás előtt a gyermekeknek. S hogy mi vitt rá erre? Hát ez!

Egyszer egy meleg nyári napon, amikor éppen Gyeden voltam a nagyfiammal, hittérítők csengettek be hozzánk. Gyanútlanul beengedtem őket a lakásba. Annyira rámenősek voltak, hogy itthagytak nekem két könyvet. A címe: Mi a célod? Az árát megígértem, hogy elküldöm postán…Sajnos azóta is az adósuk vagyok. Bocsi…(Tudtommal más restanciám senkinek nincs, talán még a középsuliból egy fagyi árával lógok Pözsónak.) De ha olvassa valamelyik megkárosítottam szóljon, és visszaküldöm a könyveket, ugyanis semmi hasznát nem vettem. 🙁

Szóval ebben a könyvben végtelenül egyszerű megfogalmazásban voltak leírva gyermekek számára intelmek, dádák, hogy így viselkedj, úgy ne, stb. Ezt olvasva úgy gondoltam, hogy ilyet én is tudok (kis túlzással talán mindenki), kipróbáloma saját gyerekemen, hogy érdekli-e, tetszik-e neki. És igen, tetszett.

Első blikkre, amikor meséltem, a Petike név jutott eszembe, hát így maradt. Immáron huszon éve mesélem a Petike történeteket. Vicces volt, amikor a szülők azt kérdezték, hol lehet megvásárolni, mert nagyon szeretik a gyerekek és otthon is ezt kérik. Hát sajnos még nem vettem a fáradságot és nem írtam le őket, de majd most! Az óvodámban a védjegyemmé váltak a Petike mesék. Bármelyik csoportban “altatok”, midig ezt kérik. Hogy módszertanilag, pedagógiailag helyes-e? Szerintem semmi baj nincs vele. Természetesen arányosan elosztva “adagolom” a betervezett mesék mellett, és nem helyett!

Amit érdemes tudni Petikéről: átlagos, hagyományos (apa, anya) családba születik. Életkora: mindig PONT annyi éves, mint akiknek mesélem. Családjában a szülők dolgoznak, vannak barátaik, és sok-sok programot szerveznek a drága kisfiúknak.  Tulajdonságai: mindig éppen olyan és annyi jóságot, vagy csínytevést követ el, mint ami és amennyi az óvodai délelőtt folyamán figyelemre méltó történés volt.

Mesei elemek használata nem kötelező, de ajánlott, a folyt.köv. viszont alapvetés volt számomra. Külön érdekessége, ha úgy tetszik kuriózuma a meséknek, hogy minden alvás előtt egy-két gyermek (mindig más, természetesen…csak tudd észben tartani, hogy Z. már régen kívánt..) BELEMONDHAT a mesébe állatokat, és én azokat beleszövöm a történetbe.

De jó lett volna nekem ez ovis koromban…, nagyon bírtam volna. Ehelyett úgy szorítottuk a szemünket, hogy már fájt. A dajka nénim partvisa pedig rendelkezett minden emberi tulajdonsággal: látott, hallott és árulkodott miránk kisgyerekekre, hogy nem alszik, pislog, mocorog, stb. Persze, mert a partvis mindig oda volt támasztva az ajtófélfának, tehát bent volt, ellentétben a felnőttekkel, akiket finom kávéillat lengett körül minden délután a folyosón. Azt hiszem már akkor rászoktam a kávéra. Előbb csak az illatára, ma már viszont az ízét sem vetem meg sok-sok tejjel, habbal, reggel enélkül nem indulhat a nap!