Egy óriási nagy álom megvalósítása  Idén részt szeretnék venni az Énekel az ország közös produkciójában, melyet a MÜPA-ban adunk elő várhatóan 4-500 énekelni szerető társammal. Az idei darabok: Kodály: Budavári Te Deum és Rossini: Kis ünnepi mise. A műveket a Budafoki Dohnányi Zenekarral közösen prezentáljuk.

Nagyon várom már. Biztosan nem lesz könnyű a 3 napos tábori próba Szekszárdon, de aki szereti a kórusmuzsikát, annak ez feltöltődés. Nekem mindenképpen. A darabok nagyon nehezek, aki tanult már Kodály-művet, az tudja, mire gondolok. De fejlődni csak úgy lehet, ha mindig egy picit ráteszünk a meglévő tudásunkra, ha többet várunk el magunktól és nem süppedünk bele a mindennapok komfortjába.

Ha teljesítettem, beszámolok róla. Megírom élményeimet a táborról és az előadás hétvégéjéről is. Anyák napján este lesz. Nagyon várom, de most elő a kottákkal, mert szorít az idő!

folyt.köv.

Megérkeztem. A tábori próba szervezetten, fegyelmezetten, de jókedvűen zajlott. Karnagyunk, Hollerung Gábor személyében egy kifinomult zenei ízlésű művészt, jó humorú kritikus embert, a zenei műveltség legmagasabb fokát elérő személyt ismerhettem meg. Spontaneitása, hallása, figyelemmegosztása lenyűgöző volt. A kottáim széle tele van az ő humoros, itt-ott ironikus mondásaival, melyek igazságtartalmához nem fér kétség.

A hosszú és komoly koncentrációt igénylő próbák után sem fáradtam el, legalábbis nem úgy, ahogyan este az oviból hazaérve szoktam. A zene közös nyelvén mindannyian egyet beszéltünk. Ki-ki átérezhette a “szakrális” zene mély és sokszor kibogozhatatlan, vagy éppen kézenfekvő mondanivalóját. A fúgák visszatérő fordulataiban együtt lüktetett az 500 ember, egy akaraton, egy közös célért dobogott a szívünk.

A kezdeti félelmeimre nem volt időm gondolni, csak az igyekezetet, örömöt, önfeledt és boldogan éneklő arcokat láttam magam körül. Együtt lelkesedett a tinilány és az ősz hajú nénike, a fiatal srác és az ősz szakállú bácsika a próbák és az előadás alatt. Egyetlen embertől sem hallottam, hogy “elég volt, elfáradtam “. S hogy miért? Mert nagyon kevés olyan helyzet van az életünkben, amelyről, amellyel MI rendelkezünk. Egyszerűen tudomásul vesszük, hogy valamit MEG KELL CSINÁLNI. De amikor magunk döntünk arról, hogy önszántunkból vállalunk valamit, akkor azt azért választjuk, mert megjutalmazzuk magunkat. Én is ezt tettem. Magamat jutalmaztam meg azzal, hogy vállaltam a két hétvégét távol a családomtól, reggeltől estig a próbákat, a felkészülés ideje alatt esténként a hanganyag hallgatását és a kotta böngészését, tanulását, a külön próbát.

Ha nem mentem volna el az Énekel az országra, ha nem élhettem volna át azt a csodát, amellyel egymást, a közönséget (köztük a családomat) és magunkat is megajándékoztuk, szegényebb ember lennék. A katartikus élmény, ahogyan együtt énekeltük ezeket a csodálatos műveket, semmihez sem fogható. A legjobb pedig az, hogy jövőre is lesz ÉAO. A jövő évi mű: Handel: Messiás

Hát persze, hogy ezek után nem hagynám ki!