Szinte minden óvodai csoportban előfordul olyan gyermek, aki nem szívesen teremt kapcsolatot társaival. 

Ez természetes jelenség óvodába kerüléskor, a beszoktatási/befogadási időszakban, azonban ha ez elhúzódik, kitolódik 4-5 éves korig, akkor mindenképpen figyelmet igénylő tényező. A kezdeti bizalmatlanság az óvodai környezet, az új felnőttek és gyermekek iránt természetes dolog, de mit tegyünk, ha egyáltalán nem akar kapcsolatot teremteni a környezetével?

Mikor és mennyire lehet beavatkozni a személyes szférájába, erőltethető-e az együtt játszás?

A hosszú évtizedek alatt megtapasztaltam, hogy ha nem igazodom a gyermek egyéni fejlődési ritmusához, igényeihez ebben is, akkor csak elriasztom a társakkal való kontaktustól. A közösségben hamar elfogadják a gyermekek egymást olyannak, amilyen, ezért működik az óvodában az integráció is, mert a gyermekek legtöbbször megértik társuk problémáját. (Ehhez nélkülözhetetlen a felnőttek őszinte, hiteles elfogadása, példája a másság elfogadását illetően.) A felnőttek bevonódása az egyedül játszó gyermekek esetében hatékony lehet, de akkor ki játszik a többi gyermekkel?

Én megpróbálom úgy bevonni a többi gyerek játékába, hogy észre sem veszi és már ő is együtt játszik velünk. Pl. a vonatos játéknál megválasztjuk kalauznak. Ebben a szerepben egyedül végzi a “munkáját”, melyre nagyon büszke, ugyanakkor az utasokkal együtt kell működnie, tehát kontaktusba kell lépnie, kommunikálnia kell a társaival ahhoz, hogy mindenkinek odaadhassa a jegyét, elkérhesse az árát. Kreatív óvó nénik a nap minden percében ki tudnak találni olyan lehetőségeket, amelyekkel bevonódhatnak zárkózottabb gyermekeik is a közös játékba.

Úgy gondolom, el kell fogadnunk az alap személyiségjegyeikkel a gyermekeket, melyek mint tudjuk, 5 éves korra kialakulnak. Nem szabad erőltetni olyan dolgokat, melyekkel elriasztjuk az egyébként is érzékeny lelkű kissé magányos típusú gyermeket, hiszen akkor éppen az ellenkezőjét érhetjük el a várt eredménynek. Még jobban bezárja a kiskapukat, lelakatolja azokat és utána már a felnőttek közeledését is visszautasíthatja.

Legfontosabb a türelem és a megértés. Lehet, hogy ahogy múlik az idő, egyre oldottabbá válik az amúgy visszahúzódó gyermek. Előfordulhat az is, hogy éppen az ellenkezőjére vált a viselkedése, hangadóvá, ötletgyárossá válik a gyermekek között. De a legvalószínűbb, hogy ő ilyen csendes marad egész életében belenyugvó, nem lázadó természettel. Fogadjuk el őt ilyennek, de tegyünk meg mindent annak érdekében, hogy ez a gyermek se unatkozzon egyedül. Varázsige lehet a “Segíts nekem!” Erre egy gyermek sem mond nemet. Kitüntetett szerepnek érzi azt, hogy most óvó néni az Ő segítségét kéri. Motiválható lehet a közösség előtti dicséret, valamint a “most csak veled játszom ezt”.

Az elfogadás, a gyermekek alap természetének tiszteletben tartása, a szeretet a bizalom és a törődés minden gyermek lelkéhez jó kulcs lehet. Nekem legtöbbször beválik, járható útnak bizonyul, ezért csak ajánlani tudom.