A mentor attitűdjéről, gyakornokhoz, fiatal pályakezdőkhöz való hozzáállásáról írtam.
Nagyon összetett feladatokat tartalmazó megbízatás ez, mely felelősségteljes, komoly döntéseken, mindennapi segítségadáson alapul. A tapasztalt óvó nénik, így feltehetően a mentorok kezében is gazdag módszertani készlet van, valamint birtokában vannak olyan készségeknek, képességeknek, melyekkel a mindennapokban együtt tudnak működni szülőkkel, kollégákkal és nem utolsó sorban a gyermekkel. Ezeket természetesen nem várhatjuk el egyetlen gyakornoktól sem. De ha már olyan rátermettséggel érkezik közösségünkbe egy pályakezdő, melyre mindenki rácsodálkozik, akkor nagyon szerencsések vagyunk.
Hogy milyen lesz a ránk bízott óvó néni szakmai hozzáértése, gyakorlatias gondolkodása az nagy mértékben attól függ, milyen útmutatásokat, tanácsokat kap, milyen személyes példát lát a betanulási időszakban.
Ha életunt, pályaelhagyáson gondolkodó, kiégett idősebb kollégákat lát, akkor nem biztos, hogy gyötörni fogja magát azon, hogy megfeleljen az elvárásoknak. De ha megmutatjuk neki az óvónői hivatás szépségét, ha örömmel, szívvel, szeretettel tesszük a dolgunkat, akkor nagyon sok mindent a tarsolyába rakunk, melyből táplálkozhat az elkeserítő pillanatokban.
Nagyon fontos, hogy mindez őszinte és hiteles legyen, mert hamar kibújik az a bizonyos szög a zsákból. Ne a hibákra, hiányosságokra koncentráljunk, hiszen nekünk is hosszú évek kellettek ahhoz, hogy megszerezzük azt a fajta rutint, mellyel gondolkodás nélkül, reflektíven tudunk adekvát választ adni kérdésre, viselkedésre, szituációra, problémahelyzetre. Erősítsük elfogadását a munkahelyi kollektívában, éreztessük át vele, hogy ő is egy szervezet fontos része, számítanak együttműködésére az óvodán belül és kívül is. Segítsük a szülők körében elfogadását, a kommunikációt közöttük, mutassuk, hogyan kell és érdemes az esetleges problémákat megfogalmazni a szülőknek.
Segítsük együttműködését, vonjuk be minden olyan tevékenységbe, melyből tanulhat, mely által megszerezheti ő is a rutint. Persze ez nem mehet átgondolás, tervezés nélkül csak úgy “hűbelebalázs” módjára, ezért a tervezést is célszerű együtt készíteni. Nagyon leterhelt az óvónői társadalom a sok írni való miatt, de ha belegondolunk, akkor be kell vallanunk, hogy megfelelő tervezés nélkül nem átgondolt a napunk. Az ad-hock jelentőségét és a spontaneitást nagyra tartom, magam is eléggé spontán ember vagyok, de annak, aki nem ilyen, még nehezebb a dolga, summa summárum: érdemes megtervezni a folyamatot. Mert ha az óvó néni fejében káosz van, hogyan várhatjuk el a csöppségektől, hogy majd rendszerben fog tudni gondolkodni?
Támaszkodjunk a gyakornok pozitív tulajdonságaira, ne fukarkodjunk a dicsérő szavakkal, elismerő pillantásokkal, de ha látjuk, hogy bajban van, ne hagyjuk magára sem a gyerekek, sem a kolléganők között. Ésszerű határok között természetesen, mert a hanyagság nem összetévesztendő a gyakorlatlansággal! Segítsük a gyermekek megértésében, családi hátterük megismerésében, hogy az óvodai miliőben otthonosan mozogjon. Konzultációink mindig megbeszélt szempontok alapján történjenek, természetesen a kompetencia területek mentén. A gyakornok önfejlesztési tervét együtt készítsük el csakúgy a megvalósulás értékelését, valamint az “újratervezést”. Szeretettel, segítő szándékkal, szakmai hozzáértéssel és bizalommal talán meg tudjuk tartani azokat a “kisóvónéniket”, akiket az Isten is erre a pályára teremtett. Ezen iparkodjunk!