Hogy mit értek ez alatt? Az óvodai élet olyan fontos kérdését, amelyben nincs konkrét és határozott állásfoglalás: az óvodai ünnepségekre, az azokra készített műsorokra gondolok.
Pontosabban megtanultuk az iskolában, hogy nem szerepeltetjük a gyermekeket, főleg ha ahhoz semmi kedve nincs, de a valóság más képet mutat. Egyre több helyen látjuk, hogy falusi, városi és egyéb rendezvényeken KELL óvodásokat szerepeltetni, ahogy mi mondjuk, fellépni valahol. Jó nagy gubanc van itt érzésem szerint. Az internet adta lehetőségek által méginkább belelovalljuk magunkat a mutatósabb, nehezebb, már-már a gyerekek képességeit meghaladó műsorok tervezésébe. Látunk felvételeket mesedramatizálásokról, évzárókról, “ballagásokról”, anyák napi és egyéb ünnepségekről. Mindenki eldöntheti magában, hogy tetszik-e, vagy sem a látott műsor, átvesz-e belőle valamit vagy sem. De könyörgöm, ne öntsük ki a gyereket a fürdővízzel együtt, és főleg ne tegyük ki száradni!
Mindannyian tudjuk, hogy egyáltalán nem alkalmas mindenki arra, hogy szerepeljen, sok ember előtt megnyilvánuljon. A szülők néha mondják is, hogy én biztos nem állnék ide ki! Hát akkor a csemetéjétől miért várja el, hogy kiálljon és boldogan, szépen, hangosan, társaira figyelve ELŐADJON? Én az önkéntes szerepvállalás híve vagyok. A gyermek csak azt fogja “bevállalni”, amit úgy érez, hogy teljesíteni tud.
Persze vannak olyan gyerekek is szép számmal, akiknek lételemük a szereplés, önmaguk megmutatása, látjuk ezt a mindenféle tehetségkutató műsorokban is. (A sikerrel számolnak azok, akik eljuttatják a gyermeket oda, de a kudarccal, annak feldolgozhatóságával, a lelki teherrel, amellyel jár egy ilyen műsor, azzal nem biztos. A gyerek teherbírása pedig már csak akkor derül ki, amikor élesben mennek a dolgok). Ezeknek a gyermekeknek nem jelent megrázkódtatást, ha énekelni, verselni, táncolni stb. kell a színpadon, szívesen, örömmel vesznek részt a próbákon, belső motivációjuk magas szintű.
De mi legyen azokkal a gyermekekkel, akiknél ez nem így van? Hiszen az ő szüleik is ott ülnek az ünnepségen és várják csemetéjük attrakcióját. Néha bizony az elmarad. Ne alakítsunk ki a fejlődésben lévő kis személyiségükben olyan gátat, amely a későbbiekben sem engedi, hogy felszabadultan, boldogan legyen önmaga. Be kell látnunk, hogy míg K. élvezi és brillírozik egy szerepben, addig T. visszafogottabb, gátlásosabb, esetleg elutasító. El kell fogadnunk, hogy igenis vannak olyan gyerekek, akik a jó statiszta szerepét szívesen elvállalják, de semmi többet.
Az arany középút ebben is jó irány lehet. Az év közben megismert, megtanult, szívesen mondogatott mondókák, versek, énekek, mesék tartalmazzák a műsor magját. Az sem baj, ha éppen az anyukája ölében nézi végig a társait néhány kisgyerek, kiscsoportban ez gyakran előfordul. Ha közben kedve támad részt venni a közös játékban, annak nagyon örülünk. A szülők bevonásával még emlékezetesebbé tehetjük alkalmainkat a gyermekek számára. És ha nem feszültséggel teli sem a készülődés, sem az előadás, akkor mindannyian boldogok lehetünk.
Véleményem szerint, ha nem is mindig, folyamatosan szerepeltetjük őket, egy évzárót nyugodtan lehet tartani, hiszen a gyermeket hozzá kell szoktatni a szerepeltetéshez, mivel a későbbiekben rengeteg ilyennek lesznek kitéve, értem ezalatt az iskolai szóbeli beszámolókat, szóbeli vizsgákat.. Nem támogatom, hogy mindig tartani kell valamilyen előadást, de egy anyák napi műsort is meglehet csinálni mindenféle felhajtás nélkül, hogy az szép és bensőséges legyen. Például a gyermekek egyenként állnak anyukájuk, nagymamájuk elé, és nekik személyre szólóan mondják el versüket. Ez a gond manapság, hogy nem állítunk elvárásokat eléjük, és mikor belecsöppenek az életbe tapasztalják, hogy mégsem minden úgy van, ahogy azt ők szeretnék. Nyugodtan lehet az ő életkori sajátosságaikhoz illesztett elvárásokat állítani.
Köszönöm az értékes gondolatokat.