Mit kell azért tennie egy gyermeknek, hogy végre ráfigyeljenek a szülei? 

Csodálkozunk azon, hogy nem figyelnek ránk az óvodásaink? Beszédértési gondokkal küzdenek? Véleményem szerint ez azért van, mert rájuk sem figyelnek kellőképpen. Holott néhányan mindent megtesznek egy kis figyelemért. Képesek a nyakukat kitörni egy-egy hajmeresztő mutatványban, vagy olyat tenni, amitől nekünk is égnek áll a hajunk. Kérdeznek, de sokszor választ nem kapnak, ezért később már nem is kérdeznek. Játékba hívnak, aztán az elutasítást követően már ők sem játszanak. Marad a jól bevált ténfergés, telnek, múlnak a napok, és nem történik semmi otthon. Az oviban tőlünk várják mindennek a kompenzálását.

Hát lehet pótolni az otthoni mulasztást?  Ki lehet alakítani bennük az igényességet bármire is, ha otthon mindenre azt hallja, hogy “jólvanazúgy”? Meg lehet szólítani a szülőket, hogy figyeljetek oda a gyermekeitekre, mert nagyon hamar felnőnek, és akkor hiába kérdezitek: “Hol rontottam el?” ? Most kell azokat a szálakat megvarrni, melyekkel segíteni tudjuk őket nagyobb korukban is. Ha vékonyak lesznek a szálak, bármikor elszakadhatnak: családtól, testvértől, még mielőtt felnőnének. Akkor választják azokat a barátokat, csapódnak olyan galerikhez, amiket legjobb lenne elkerülni. Mert tudjuk, a kortárs kapcsolatoknak való megfelelés ideje bizony eljön minden gyermek életében.

Könnyebb lenne megelőzni a bajt!

Több törődéssel, értő figyelemmel, közös nagy beszélgetésekkel, a kérdések megválaszolásával, együtt játszással talán megelőzhetőek lennének a kisiklott életek. Talán ha azt éreznék a ma gyermekei a családokban, hogy akartunk titeket, terveztünk veletek, fontosabbak vagytok mindennél, akkor ők is tovább szeretnék vinni az igazi CSALÁDot. Az igazi fészekrakás nem a pénztől függ, mint ahogy az otthon melegét sem a konvektor adja!