A mai gyerekeknek ugyanolyan szükségük van a nagyszülőkre, mint annak idején nekünk, csak a társadalom ezt elfelejtette. Ugyanis ha 65 éves korunkig dolgoznunk kell, akkor mikor fogunk az unokáinkkal lenni? Hogyan és mikor tudunk segíteni gyermekeinknek unokáink nevelésében, gondozásában? A szomorú statisztikák szerint sokan el sem érik a nyugdíj korhatárt, vagy ha igen, akkor betegen, kiszolgáltatottan, maguk is segítségre szorulva. A kisgyermeknek pedig nagy szüksége van a nagyszülőkre, és ez fordítva is igaz. Hiányukat nem töltik be a különféle információs eszközök, sem nem pótolják azt.

Amit a nagyi mond, énekel, játszik a gyermekkel, azt a szülő nem tudja pótolni. Ezt a sok szempontból nagyon hasonlító két korcsoportot közel kell egymáshoz hozni, engedni kell, hogy idősek között is létezzen a gyermek. Ez a személyiségfejlődése szempontjából, jellemének alakulása, formálódása miatt is elengedhetetlenül fontos. A nagyi meséi, énekei másért érdekesek és fontosak. Az idősek tiszteletének alakítását hol máshol lehetne elkezdeni, mint a saját családjában?

A szülők sok esetben rohannak, egyik állásból ki, a másikba be, hogy mindent meg tudjanak adni a gyermekeknek. A nagyszülők feladata nem azonos a szülőkével. Az övék a kellemesebb szerep, hiszen “csak” szeretni kell az unokát. Örülni a létezésének, elfogadni őt olyannak, amilyen. Az unokával eltöltött idő minden kincsnél drágább, kell legyen, hiszen a szeretet-kavicsokat ezekben az együtt töltött időkben rakjuk egymásra, míg stabil oszloppá nem növi ki magát. Sokan túlbonyolítják ezt a kérdést is, mindenki mindent elemez, vagy elemeztet. Pedig olyan egyszerű! Szeretni és szeretve lenni a legjobb dolog a világon.