A család megtartó erejére nem csak kiskorában van szüksége a gyermeknek.

Manapság azt gondoljuk, hogy a divatos irányzatokat, eszméket, elveket kell követnünk, mert a régi, hagyományos családi értékek elavultak. Meglátásom szerint nem így van, csak egyszerűbb a minták másolása, mint valami tradícionális kötődésmodell kidolgozásán fáradozni.

Mire gondolok?

A gyermekek elemi szükséglete (Maslowtól is jól ismerjük), hogy  biztonságban érezzék magukat. A családban gyökerező szeretet, ragaszkodás, összetartozás érzését semmi nem pótolhatja. Nem helyettesíthetik a nevelési, oktatási intézmények, a nevelőnők és senki, aki a gyermekkel foglalkozik, neveli. A családban rejlő és meglévő kötődési viszonyok minden későbbi emberkapcsolatban fellelhetőek.

Az elutasító,  rideg, kemény nevelési attitűdnek egyenes következménye a lázadó, felnőttkorban hasonló nevelési módszerekkel bíró személy. Mint ismeretes, a mai gyerekek nagy százalékban megengedő, következmények nélküli, túlzottan liberális nevelésben részesülnek. Olyan dolgokban kérik ki a szülők a tanácsaikat, amik nem tartoznak rájuk. Olyan dolgokban dönthetnek, amik meghaladják az ismereteiket, nem képesek felfogni, a következményekkel számolni.

Téves, – ha a szülő abbéli aggodalmában, hogy nem elég jó szülő – teszi ezt, súlyosbítva a gyermek helyzetét. A család mindenek felett áll, és ez az összetartó kis “csapat” egy életen át kell, hogy összetartson. Azt hiszem, munkánk során nagyon sokszor megtapasztaljuk, hogy a családban “siklanak” ki, vagy el leginkább a dolgok. A szerepek felcserélődnek, a jónak nem jár az örömködés, a rosszat nyújtjuk, mint a rétestésztát, és mindenki a más dolgában, a más családjában egyből meglátja a hibaforrást.

A családja által szeretett gyermek bizalommal fordul a gyermekek, felnőttek iránt. Ahol a kötődés és az okos szeretet uralkodik, ott szabad a gyermeknek nemet is mondani, mert szüksége van rá. Már csak a biztonságérzet miatt is, hiszen mi tudjuk, hogy mi a határ, és nem a kisgyermek. Ha így teszünk, majd tőlünk megtanulja a korlátokat. S mindeközben biztosítsuk mérhetetlen szeretetünkről, hiszen amíg szülők vagyunk, kinyújtott karunk ott kell, hogy legyen a gyermekünk vállán.