Ezt állította ma az egyik 5 évesem. 

Gyorsan körbenéztem, vajon hányan hallották a kétkedő mondatot. Döbbenten állt mellettem egy kisfiú és felháborodva válaszolt a Mikulás létezését kétségbe vonó kislánynak: igenis van, apa is mondta! Kisebb vitacsatába keveredtem. A tagadó gyermek leszögezte, hogy márpedig az ő apukája mondta, hogy nincs is Mikulás, csak felveszi a ruhát és attól lesz Mikulás.

Nem gondoltam, hogy nekem állást kellene foglalnom Mikulás-ügyben ott és akkor, meg  hogy venné ki már az magát, hogy felülírom azt, amit apa mondott :), de egyszerre csak mindketten odafordultak hozzám, hogy mondjam meg az igazságot, valóban létezik-e a Mikulás, vagy csak “beöltözik”? Néztek rám, és tőlem várták a tuti választ.

Hm.. – kezdtem. Hmm… – folytattam. Bizony, bizony, létezik a Mikulás. Ha nem lenne, ki hozna nektek csokit, meg játékokat? –  tettem fel a koronát mondanivalómra. Megtette a hatását. A gyerekek folytatták megkezdett játékukat, de láttam a szemükön, hogy erősen gondolkodóba estek… Én pedig el kezdtem énekelni: Fehér szakállú, kedves Mikulás…