A napocska éppen csak megvilágította az égboltot, amikor Petike kinyitotta a szemét.Azonnal kiugrott az ágyából és futott a nagypapájához. Ezt az éjszakát nem otthon töltötte, mert hétvége volt, és nagyon szeretett volna már a nagyszüleinél aludni. Papája már elkészítette a finom reggeli kakaóját, éppen azt kortyolgatta, miközben arról beszélgettek, hogy mit csináljanak délelőtt.  Nagyon szeretett Petike a nagypapájával erről gondolkodni, mert olyan ötletei voltak mindig, amiért papa hatalmas cuppanósat nyomott az arcára.

Először el kell mennünk a boltba, aztán mamával főzünk valami finomat – mondta papa. Boldogan egyezett bele a kisfiú, és hamar felöltözött, útra készen állt a bevásárláshoz. Az úton ő vitte az üres kosarat, tudta, ha tele lesz, már nem fogja bírni. Papának bot volt a kezében, mert nagyon fájt a lába, hiszen nagyon sokat dolgozott életében. Óvatosan ment nagyapja mellett, amennyire tudta, segített neki a járásban.

Amikor odaértek a boltba, elővették nagyanyó listáját, és mindent szépen bepakoltak a kosárba. Kétszer is átnézték a listát, nehogy kifelejtsenek valamit, mert a bolt nagyon messze volt, és az öregeknek nehezükre esett a járás. Éppen a pénztárhoz igyekeztek, amikor egy kisfiú odafutott hozzájuk és kirakta a lábát nagyapó elé. Kezéből kiesett a bot, ő maga pedig térdre esett. A narancsok szanaszét gurultak a kosárból, mert azt is elejtette a papája ijedtében. Az idegen kisfiú arcán csupa kárörvendő vigyor volt, és jót nevetett azon, amit tett. Az ő  szülei épp akkor értek oda. Szégyenkezve segítettek felállítani a nagyapát, kezébe adták a botot és elnézést kértek tőle. A csíntalan kisfiúnak azt mondták: – nézd, szegény bácsinak most fájni fog a lába! Így is nagyon nehezen tud járni, azért kell neki a bot, hogy segítse őt a járásban. Szeretnénk, ha bocsánatot kérnél! – De akkorra már mindenki, aki a boltban volt, a kisfiút nézte. Ő fülig pirult, odasomfordált a nagypapához és halkan, könnyek között azt mondta: – bocsánat! – Ahogy kifelé mentek a boltból, még látták, hogy a kisfiú lesütött szemekkel áll a szülei mellett, akik nagyon szégyenkeztek a tette miatt.

Hazafelé menet keveset beszéltek. Mindketten a történteken gondolkoztak. Nagypapa megállt egy pillanatra, és szembe fordult kisunokájával. – Nahát, te miért pityeregsz? – kérdezte. – Nagyon sajnálom papa, hogy nem tudtalak megvédeni attól a gonosz fiútól! Papa csak ennyit válaszolt: – ne bánkódj, kutya bajom! Az a kisfiú pedig nagyon megbánta, amit tett. Hiszen láttad  te is, hogy szégyenkezett. Ej, kisunokám! Ilyen a világ. Van, aki egész életében jót cselekszik, nem bánt másokat, míg vannak, akik akkor örülnek, ha másoknak rosszat tesznek. Aztán csak bandukoltak tovább, mindketten erősen gondolkodva a történteken…