Már rég ismerjük Arany János tollából: „Kettős úton halad az emberi élet, egyik a gyakorlat, másik az elmélet.” Bakonyi Anna – Karczewicz Ágnes: Az óvodai differenciálás mindennapjai című könyve is ezek mentén íródott. (A továbbiakban idézőjelben megjelenő kifejezéseket a szerzőktől kölcsönöztem.)
Nagyon jó ötletnek tartom, hogy a könyv magját hallgatói kérdések adják, melyek az óvodai mindennapokban felmerülő problémakörök, esetek bemutatásával ad tapintható, kézzel fogható megoldásokat, gyakorlatorientált módozatokat.
A könyv elolvasása után az volt az első benyomásom, hogy a leírt esetek nagy százalékban előfordultak már az én harminc, szakmában eltöltött évem alatt is, viszont voltak olyanok is, amelyekkel nem találkoztam. A mindennapok adta lehetőségek átgondolásával, tervezésével, megvalósítási lehetőségeivel megerősítést kaptam abban, hogy a „kivárás” mindig célravezetőbb a sürgetésnél. Ez érvényes a beszoktatástól egészen az iskolába engedésig. A XXI. század megkívánta készségek, képességek kialakítására bizony nagyon sok kiváró időt, többféle megközelítési módszert, személyre szabott differenciálást kell biztosítanunk. Nagyon tetszik, hogy Karczewicz Ágnes a közösség alatt nemcsak az óvodai csoportját, az óvodai közösséget érti, hanem a szülők, nagyszülők csoportját is.
Várfalvy Emőke: Avarfalvi mesék című könyvéből idézett szösszenetei üde színfoltjai az írásnak. Valóban elhitetik az olvasóval és a szakmabeliekkel, hogy a képzeletbeli “szeretet-fonal” nem csak Krisznél, a csoport egyik gyerekénél válhat be. Hiszen melyik gyerek ne szeretné ott tudni egész nap a szeretett felnőttet a fonal végén?
A könyv részletesen taglalja a diverzitást mint értéket. Véleményem szerint ez a kifejezés még nem épült be az óvónői társadalom szókincsébe, de jelentéstartalmával mindannyian azonosulunk, hiszen a gyermeki sokféleség adja munkánk szépségét és egyben nehézségét is. Kiemelném azt a gondolatot, miszerint: “Az esélyteremtés nem azt jelenti, hogy egyenlő feltételeket biztosítunk az érintettek számára. Ellenkezőleg: éppen a változó, a résztvevő számára adekvát, tehát a különböző feltételek jelentik a megfelelő közeget, életteret.”
Más-más opciókat találunk olyan erkölcsi, etikai felvetésekre is a könyvben, melyekkel naponta találkozunk: ha az egyik gyereknek megengedem, a másik gyerek mit gondol majd, és az én lelkemmel ez hogy fér össze? Hiszen a csöppségek eltérő normákkal, szokásrenddel, világfelfogással, stb. rendelkező családokból érkeznek hozzánk.
A szerzőpáros a vegyes csoportszervezést tartja célravezetőnek. Tapasztalataik szerint ez sokkal több lehetőséget rejt magában, mint a homogén, vagy részben osztottan szerveződött csoportok. Munkám során vegyes és többségében homogén csoportban tevékenykedtem, szereztem tapasztalatot. Egyetértek a könyvben leírtakkal, miszerint nem elsősorban a csoportszervezési formák segítik vagy gátolják a nevelő-oktató munka hatékonyságát. Sokkal inkább az, ahogyan az óvodapedagógus azokhoz viszonyul.
Kiemelném a könyvben rejlő, a sorok mögött megbúvó fészekmeleget, melyeket Karczewicz Ágnes óvodásai a kis cinegék bizonyára minden óvodában töltött pillanatban éreznek. Az örökbe fogadott, a furcsa szokásokkal rendelkező, a “kiváltságos”, a “szivárvány” családban nevelkedő gyermekekről is olvashatunk megfontolandó sorokat, melyeket összegezni így lehet: “Minden gyereknek szeretetre, törődésre van szüksége, függetlenül attól, hogy milyen helyzetbe születik vagy érkezik.” Egyetértek azzal a gondolattal, hogy tervezésünk, nevelésünk során az igényesség prioritást élvezzen mindenek felett, hiszen internetes világunkban nagyon sok giccsel, színvonaltalan énekkel, mesével, verssel is találkozunk.
Magammal viszem a “beszélgetős piros szék” ötletét a mindennapokba, az óvodai “bűvös hármasról” (játék, munka, tanulás), a tervezés és a spontaneitás kettőséről olvasottakat. Szerzőpárosunk szerint a természetközeli életmóddal könnyen összeegyeztethető az állatok jelenléte az óvodás gyerekek életében, akár az „ellátandó”, akár az „állatasszisztált terápiákra” gondolunk. A kiváló szakmai könyv taglal olyan nehéz helyzeteket is a gyermekek életéből, mint a válás, kistestvér születése, költözés, halál. Ebben is a családdal való együttműködésnek, közös nevelésnek, a megfelelő óvodapedagógusi attitűdnek van jelentős szerepe.
Szó van továbbra a számítógépek használatáról is, melynek sok funkciója más-más fejlesztőhatással bír. “ Ezzel a megváltozott világgal nem lehet nem szembenézni”.
A könyvben bemutatott nagykovácsi óvoda cinege csoportját hét alappilléren nyugvó program szerint nevelik. Ezek a következők: – Gondolkodj egészségesen! program, Freinet-pedagógia, Reggio-pedagógia, Zöld óvodák hálózata, Montessori pedagógiája, hagyományőrző programok és Waldorf-pedagógia.
Úgy gondolom, többször vissza fogok lapozni egy-egy helyzet elméleti vagy gyakorlati síkon való ismertetéshez. A leírtak mankóként szolgálhatnak megannyi óvónőnek, akik mindig nyitottak mások jó gyakorlataira, keresik a gyermekeiknek járó, nekik leginkább megfelelő lehetőségeket, módszereket. És ebben az a szép, hogy közben az óvodapedagógus személyisége, szakmaisága is állandóan fejlődik.