Mint ismeretes, az országban nagyon sok olyan elmaradott részről érkeznek a gyermekek, ahol a nap tisztálkodással kezdődik az oviban.  Nem ritka az sem, ahol reggeli nélkül, sok esetben vacsora nélkül lefektetett, több napon keresztül ugyanabban a ruhában érkező gyermekeket kell fogadnunk. A legfontosabb az ő életükben is az elsődleges biológiai szükségletek kielégítése, hiszen éhes, fáradt, álmos gyermekekkel a legbriliánsabban megtervezett nap is kútba esik, ha azok miatt nem tud ránk hangolódni.

A legfontosabb ezen a területen a diszkréció. Ne hallja a gyerek, hogy a kolléganőnek, vagy bárkinek elmeséljük, milyen állapotban érkezett reggel. Ne keltsünk benne idejekorán szégyen érzetet amiatt, hogy a szülei nem tesznek eleget megfelelően gyermekük gondozási kötelezettségeinek. Sajnos elég hamar rájönnek ők maguktól is arra. Amikor azt látjuk, hogy a pulóvert azért nem meri levenni, mert a pólója csupa lyuk, akkor már biztosan ő szégyenkezik a környezete, a családja, a szülei miatt. Nagyon nehéz lehet ezt feldolgozni, ezzel együtt élni egy ilyen kisgyereknek, a jó érzésű pedagógus nem tetézi az ő lelki problémáját semmilyen megjegyzéssel, gesztussal, mimikával. Tekintsük a világ természetes velejárójának, hogy vannak szülők, akik másképp élnek, más a nevelésfelfogásuk. Különbözőek vagyunk ebben is, ezt el kell fogadnunk, és tennünk kell a problémák mérsékléséért.

Természetesen különvonulva kérnünk kell az ilyen szülőket a megfelelő higiéniai szokások betartására, gyermekük megfelelő testi, lelki gondozására, és ismertetnünk kell velük a gyermekvédelmi jelzőrendszer mibenlétét, jelentési kötelezettségünk fontosságát. A kommunikációnkban mindig eredményesebb, ha tükröződik az empátiánk és segítőkészséget, megértést mutatunk, azonban határozottnak, kedvesnek kell lennünk, miközben ezt a kényes témát megbeszéljük a szülőkkel. Tapasztalataim szerint, ha a gyermek szemszögéből vázolom fel az esetet, sokkal megértőbbek a szülők. Elmondom, hogy milyen rosszul érezte magát Pistike, amikor a torna előtt levetkőztünk. Igyekezzünk a szülőben is meglátni a pozitív tulajdonságokat. Célra vezetőnek tartom, ha mindig mondunk valami pozitívat is a szülői nevelést illetően, pl. ha befonta a kislánya haját, egyben őt is dicsérjük, amikor megpillantjuk. Ezek a szülők valószínűleg maguk sem kaptak megfelelő bánásmódot a családjukban, ezért ezt örökítik át gyermekeikre. Jelentős javulást tapasztalhatunk, ha mi is elfogadást, megértést tanúsítunk feléjük. A diszkrécióval talán megnyerhető az ilyen szülő is, hiszen az ő gyerekeikért tesszük, felelősek vagyunk értük.

Szerepünk a nevelésben nem kevesebb, mint a nagy elődeinknek, azonban nem könnyíti meg a helyzetünket, hogy társadalmi megbecsülésünk erősen lecsökkent. Feladatunk, hogy bizakodva munkánk eredményességében, cselekedjünk úgy ezekkel a gyermekekkel is, hogy a nap végén tiszta szívvel belenézhessünk abba a bizonyos tükörbe. Lehet, hogy többet ér, mint egy szépen megfogalmazott önreflexió… Lélekből légy jó óvó néni! (Gondolom, az ész és a szív a helyén van.)