Az óvodai miliőben az lenne a kívánatos, hogy szakmai féltékenységünket mellőzve átadjuk egymásnak az évek során felhalmozódott tapasztalatainkat.

Mind pedagógiai, mind a gyermekek életkori jellemzőit tekintve fontos lenne az idősebb óvodapedagógusok hatékony tudásmegosztása. Ehhez pedig szükségeltetik egy olyan befogadó személyiség a pályakezdő részéről, aki nem kioktatásnak veszi, hanem segítő jobbként kezeli az esetleges hasznos, célravezető tanácsokat, módszereket. Ez fordítva is igaz, kell legyen: aki friss diplomával érkezik a közösségünkbe, tanuljunk tőle! Mert egy halom új dolgot beépítettek azóta az óvónő képzésbe, amióta mi tanultunk. Legyünk nyitottak az újra! Ne rejtegessük ötleteinket magunkban, ne csak a mi óvodai csoportunk profitáljon abból, amit tudunk. A tudásmegosztásnak mindenkor élőnek kell lennie egy intézményben. A továbbképzések alkalmain szerzett ismeretek átadásának keressük meg a módját, teremtsünk azokra intézményi kereteket, hiszen ha nem így történik, akkor fölösleges idő,- és pénz pazarlás volt a továbbképzés.

A nevelőközösség közös ötletelései, a közösen, akár team-munkában létrehozott intézményi mérő módszerek, az azokhoz elkészített mérő eszközök, az éves tervek, anyaggyűjtések, a közös (nem kevés) intézményi dokumentáció a kollektíva minden tagjának feladata, melyek által fejlődünk, ez vitathatatlan.

Jelen ellenőrzési rendszer mibenlétéről, hasznossági mutatóiról lehet vitatkozni, szembeszegülni,  de célszerűbb azt pozitív szemlélettel megközelíteni. A portfóliózás átok vagy áldás mibenlétéről is az egyén dönt. Én úgy tekintettem erre a feladatra, hogy itt van egy lehetőség, amit ha most nem ragadok meg önként, akkor előbb-utóbb úgyis kötelező lesz. A kötelező dolgoktól pedig mindenki viszolyog. Miközben írtam, rengeteget olvastam, kutattam, más szemmel kezdtem nézni a munkámat, felfedeztem egy csomó olyan új dolgot, amellyel ezidáig nem találkoztam. Sokkal nagyobb és hasznosabb tudásra tettem szert, mint adott esetben egy továbbképzés alkalmával. A sok-sok szakmai anyag átolvasásával, az önreflexió hatékonyabbá tételével azt mondhatom, hogy egy más dimenzióban, teljesen más szempontok szerint kezdtem értékelni a munkámat.

Az új dolgokra való nyitottság, az innovatív, jelen korunkat meghatározó módszertani kultúránk pallérozása pedig állandó feladatunk, kell legyen. Nem elégedhetünk meg a több tíz éve szerzett ismereteinkkel, hiszen minden pillanatban tapasztaljuk, hogy változnunk és változtatnunk kell, ha eredményesek szeretnénk lenni. És nem csak nekünk kell eredményesnek és elégedettnek lenni, hanem a ránk bízott gyermekeinknek is, hiszen értük vagyunk felelősek. Ezért soha nem elégedhetünk meg a tudásunkkal, a felkészültségünkkel. Áldásos dolognak tartom a különféle internetes oldalakat, csoportokat, ahol elméleti és gyakorlati tanácsok ezrei közül válogathatunk. Használnunk kell az IKT-t, hiszen az alfa generáció, mint tudjuk, már óvodába érkezésekor három évesen tudja, hogyan kell egy mesét letölteni. (Némi túlzással.)

A szülők elvárják, hogy fotók, videók által is értesüljenek a csoportban történtekről, gyermekük óvodai életéről. Tesszük ezt természetesen a személyiségi jogok maximális figyelembe vételével, szülők írásbeli engedélyével zárt csoportokban közzé. Ha mindezekben egy véleményen van a nevelőtestület, akkor beszélhetünk kollegialitásról.

Sajnos társadalmi szinten nagyon sok esetben azt tapasztalom, hogy az óvónői szakma presztizse romlik (vagy már elromlott annyira, hogy tovább nem romolhat). Az óvónők munkáját sokszor leredukálják annyira, hogy “csak játszanak az oviban”. 

Fotó: Pixabay