Avagy szakmai ártalom

Igazából nem én vettem észre magamon ezeket az ártalmakat, hanem a környezetem. Jobbára pedig én is furcsállom az effajta túlzottan kiszolgáló-aggódó szülői attitűdöt, és lám-lám, bennem is van egy tucattal.

• Rászólok a felnőtt gyerekeimre, hogy öltözzenek fel melegen, mire ők: – tudjuk, sál, sapka!
• Lehűtöm a forró teát, nehogy megégessék a szájukat (ennek ellenére már többször megtörtént, de nem a teával).
• Rajzolok, nyírok, vágok, ragasztok, varrok nekik ajándékot, mint az ovisokkal (ez nagyon bejön ám nekik!).
• Szinte minden ablakpárkányon van valamilyen gyökerezésre váró növényem.
• A kijelölt helyiségben annyi mindenfélét gyűjtök, mint egy ószeres – persze azért nem kereskedek a régiségeimmel- (dobozok, újságok, papírok, kupakok, üvegek, tálcák, ajándéktasakok, szalagok, magvak,  stb.).
• Állandóan bővülő papír-arzenálomban kutakodom, hogy “vajon mit lehetne ezekből készíteni?”
• Van egy jóbarátom, aki mindig segít egy-egy ötlettel, feladatlappal, bármivel keresem meg, őt Pinterestnek hívják. Ha még nem ismered, vedd fel vele a kapcsolatot, mert kiapadhatatlan az ötletekből.
• Belegondoltam, hogy azért nem lehet könnyű egy óvó nénivel élni. Gyakran a másnapon töri a fejét miközben hozzá beszélnek, és mindenből mindent IS akar, és ha szerencsés, akkor tud is csinálni. Micsoda egy különös faj vagyunk mi?!