Túl sok vitát gerjeszt társadalmunkban az irigyelt és nem létező nyári szabadság pedagógusok számára,

ezért úgy gondoltam, érintőlegesen és vízszintesen leírom gondolataimat.

Május végére olyan szintű fáradtság uralkodik el a (30-40 éve) óvó néniken, hogy már csak a nem létező nyári szabadság illúziója (mert én is azt hiszem, hogy sokáig pihenhetek majd, pedig nem!) segítségével tudunk létezni. Igen,  ez azért is van így, mert már nem most jöttünk le a falvédőről. Nem letagadott korunk előnye azonban, hogy sokat láttunk, hallottunk, megéltünk, megtapasztaltunk, és tényleg nincs új a nap alatt…

A szabadság első napjaiban még az ovi körül forog az élet és a gondolat: aláírattam? elmondtam? elraktam? jövőre ha kell megtalálom? leírtam mindent? kiszámoltam mindennek az átlagát egyénileg? csoportosan? összeadtam vízszintesen? és függőlegesen? összevetettem a tavalyival? hozzáadott érték kiszámolva? felhívtam? megkérdeztem? mit válaszolt? fogmosót hazaadtam? gyerekmunkákat elvitték haza? mindenhova írtam dátumot? kiírtam érthetően? benti cipő meglett? tornaruhák itt maradtak? váltóruhából eltűnt egy póló? elhagyta a csatját Juliska? megint nincs meg a hajgumija?  …

Szóval az a bizonyos nyári szabadság jó esetben is 6 hét, amit úgy kell beosztani, hogy az óvoda működése biztosított legyen, vagyis leszámítva a 2 hét takarítási szünetet, mindig legyen aktív dolgozó. Ebbe a 6 hétbe, ami többször megszakítva kivehető szabi, szinte mindent bele kell sűrítenünk: dokumentáció készítését, kiscsaládot, nagycsaládot, nyaralást, festést, felújítást, befőzést, kertészkedést, olvasást, zenehallgatást, vagy inkább a csend hallgatását, hobby művelést, stb.

6 hét, vagyis 30 nap. A maradék napokból kell gazdálkodni rendkívüli eseményekre, decemberi ünnepekre. Átlag dolgozónak 20+nap jár. Akkor hol van az a nagy különbség?

(Mindig jó voltam matekból!  :D)